NBII női- B csoport: Hazai rangadót nyertek a VPSE kézilabdázói
Ellenfelünk mindösszesen 1 döntetlent, 1 vereséget és 11 győzelmet szerzett, valamint ellenünk 2 góllal nyert otthonában az őszi forduló során. Németh Gáborné tanítványai azonban nem hiába álltak a felsőházi rájátszást érő 4. helyen. A gólokra, gólokkal válaszolva, végig vezetve, kiegyensúlyozott játékkal verték ellenfelüket. Játékosaink közül többen is eredményesek tudtak lenni, ezúttal Takács Bianka jegyezte a legtöbb találatot.
Veszprém Pannon SE- Alba Fehérvár KC U21 26:24
Jegyzőkönyv: https://mksz.hu/jegyzokonyv/32021201306
Értékelés
Németh Gáborné (edző- VPSE): „A kemény, határozott védekezésünkkel megleptük a listavezetőt. Végig vezetve, megérdemelt győzelmet arattunk. Igazi csapatmunka volt!”
LU19 III. osztály- F csoport: 9 gólos győzelem a Tungsram ellen
Már a mérkőzés első pillanatától a VPSE uralta a mérkőzést, végig vezettek az összecsapás folyamán. A félidőre a lányok ötgólos előnyt szedtek össze, 11:16-os vezetéssel mentek szünetre. Ezt az előnyt a második játékrészben pedig növelni is tudták. Az 59. percben Tóbiás Dóra betalált a Nagykanizsa kapujába, ezzel 10 gólra növelve a két csapat közötti különbséget. Még egy hetest kapott a hazai csapat, amit Mózsi Boglárka révén értékesíteni is tudtak, így állt be a 26:35-ös végeredmény.
Tungsram SE- Veszprém Pannon SE 26:35
Jegyzőkönyv: https://mksz.hu/jegyzokonyv/32021212167
Értékelés
Németh Kriszta (edző- VPSE): „Kemény védekezés és pontos lerohanások, gyors gólok jellemezték a játékunkat. Végig a kezünkben tartottuk a mérkőzést.”
LU17 III. osztály- A csoport: 23 gólos győzelem a Máriaújfalu otthonában
Mindössze 3–3-ig tudta magát tartani a házigazda Máriaújfalui SE, mely sem támadásban, sem pedig védekezésben nem találta az ellenszert a VPSE-vel szemben. Császár Levente csapata perceken át gólképtelennek bizonyult hazai környezetben, ami gyakorlatilag el is döntötte a mérkőzés, így a bajnoki pontok sorsát. A hazai csapaton az időkérés sem segített, így egy 0–6-os vendég roham után a 18. percben már 6–16 állt az eredményjelzőn. A félidő előtt már közel volt, a szünet után közvetlenül pedig át is lépte a tízgólos különbséget a bakonyi alakulat. A VPSE így a Sárvári Kinizsi SE elleni vereséget követően javítani tudott és a tabella 4. helyéről várja a folytatást.
Máriaújfalui SE- Veszprém Pannon SE 21:44
Jegyzőkönyv: https://mksz.hu/jegyzokonyv/32021204798
Értékelés
Németh Gáborné (edző- VPSE): „Az első félidőben a beállós elleni védekezéssel akadtak gondjaink, de összességében a győzelem nem forgott veszélyben.”
GYERMEKBAJNOKSÁG
Sűrű volt a hétvége programja, hiszen 3 csapatunk is pályára lépett a Gyermekbajnokság küzdelmeiben.
LU15: 1 győzelem, 1 vereség a mérleg
U15 korosztályban a lányok egy vereséget követően felálltak a padlóról és nagyarányú győzelmet arattak a Lipót csapata ellen.
Zirc KSE- Veszprém Pannon SE 22:21
Jegyzőkönyv: https://mksz.hu/jegyzokonyv/32021244293
Veszprém Pannon SE- Lipót 34:15
Jegyzőkönyv: https://mksz.hu/jegyzokonyv/32021244305
LU13: Küzdelem és fejlődés
Szintén szombaton léptek pályára az U13-as lányok Nemesvámoson, ahol két küzdelmes mérkőzésen maradtak alul lányaink. Az eredményeknél azonban fontosabb, hogy sokat fejlődtek, tanultak a fiatalok ismét a kézilabdázásról.
Veszprém Pannon SE- Siófoki KC 12:19
Jegyzőkönyv: https://mksz.hu/jegyzokonyv/32021254831
Kozármisleny SE- Fehér – Veszprém Pannon SE 11:9
Jegyzőkönyv: https://mksz.hu/jegyzokonyv/32021254825
Értékelés
Velkyné Bisján Éva (edző- VPSE): „Küzdés terén hatalmas fejlődésen mentünk keresztül! Védekezésünk már alkalmas lenne a győzelemre, de támadásaink befejezése még pontatlan. Dolgozunk tovább!!! Gratulálok a lányoknak a harcossághoz.
LU11: Utánpótlás forduló Ajkán
Az U11-es csapatunk Ajkára utazott megmérettetésre, a fiatalok rengeteg tapasztalattal gazdagodtak. Ebben a korosztályban a mérkőzéseken nincs eredmény számítás, nem készül tabella és nincsenek rangsorolva a csapatok.
Vonyarcvashegy SE- Veszprém Pannon SE 0:0
Jegyzőkönyv: https://mksz.hu/jegyzokonyv/32021254672
Egerszegi KK- Veszprém Pannon SE 0:0
Jegyzőkönyv: https://mksz.hu/jegyzokonyv/32021254679