Dunaújvárosba látogatott U19-es csapatunk a III. osztály 18. fordulójában, ahol már a félidőben is két góllal vezettünk, 11:13-ra. A második játékrész is hasonlóan szorosan alakult, de a hajrához érve sikerült nagyobb előnyt (23:26) kialakítania Németh Gáborné tanítványainak és végül 26:28-ra megnyerték a mérkőzést a mieink.
Értékelés Németh Gàbornè (edző- VPSE): “Magunknak tettük nehézzé a mérkőzést. Többször is vezettünk 3 góllal, de a hibáink miatt magunkra hoztuk az ellenfelet. A végjátékot jobban bírtuk erővel és fejben is.”
LU17: Győzelem a Répcelak otthonában
U17-es csapatunk 5 góllal felülmúlta a Répcelak együttesét a bajnokság 18. fordulójában. Az első félidőt a répcelaki gárda kezdte jobban, sikerült 3 gólos előnyt is kiépíteni, de ez a különbség a félidő derekához közeledve elolvadt sőt, a 13. percben át is vettük a vezetést. A folytatásban is a VPSE volt az eredményesebb, így harminc percnyi játék után Tóbiás hétméteresével 5 találattal jártunk előrébb (13:18). A térfélcserét követően a 37. percben Balog Sára révén már 9 góllal is vezettünk (15:24). A hazaiak Turai 57. percben szerzett találatával 4 gólra visszakapaszkodtak (32:36), a mérkőzés végül 34:39-es VPSE győzelemmel zárult.
NBII női- B csoport: Hazai rangadót nyertek a VPSE kézilabdázói
Ellenfelünk mindösszesen 1 döntetlent, 1 vereséget és 11 győzelmet szerzett, valamint ellenünk 2 góllal nyert otthonában az őszi forduló során. Németh Gáborné tanítványai azonban nem hiába álltak a felsőházi rájátszást érő 4. helyen. A gólokra, gólokkal válaszolva, végig vezetve, kiegyensúlyozott játékkal verték ellenfelüket. Játékosaink közül többen is eredményesek tudtak lenni, ezúttal Takács Bianka jegyezte a legtöbb találatot.
Németh Gáborné (edző- VPSE): „A kemény, határozott védekezésünkkel megleptük a listavezetőt. Végig vezetve, megérdemelt győzelmet arattunk. Igazi csapatmunka volt!”
LU19 III. osztály- F csoport: 9 gólos győzelem a Tungsram ellen
Már a mérkőzés első pillanatától a VPSE uralta a mérkőzést, végig vezettek az összecsapás folyamán. A félidőre a lányok ötgólos előnyt szedtek össze, 11:16-os vezetéssel mentek szünetre. Ezt az előnyt a második játékrészben pedig növelni is tudták. Az 59. percben Tóbiás Dóra betalált a Nagykanizsa kapujába, ezzel 10 gólra növelve a két csapat közötti különbséget. Még egy hetest kapott a hazai csapat, amit Mózsi Boglárka révén értékesíteni is tudtak, így állt be a 26:35-ös végeredmény.
Németh Kriszta (edző- VPSE): „Kemény védekezés és pontos lerohanások, gyors gólok jellemezték a játékunkat. Végig a kezünkben tartottuk a mérkőzést.”
LU17 III. osztály- A csoport: 23 gólos győzelem a Máriaújfalu otthonában
Mindössze 3–3-ig tudta magát tartani a házigazda Máriaújfalui SE, mely sem támadásban, sem pedig védekezésben nem találta az ellenszert a VPSE-vel szemben. Császár Levente csapata perceken át gólképtelennek bizonyult hazai környezetben, ami gyakorlatilag el is döntötte a mérkőzés, így a bajnoki pontok sorsát. A hazai csapaton az időkérés sem segített, így egy 0–6-os vendég roham után a 18. percben már 6–16 állt az eredményjelzőn. A félidő előtt már közel volt, a szünet után közvetlenül pedig át is lépte a tízgólos különbséget a bakonyi alakulat. A VPSE így a Sárvári Kinizsi SE elleni vereséget követően javítani tudott és a tabella 4. helyéről várja a folytatást.
Szintén szombaton léptek pályára az U13-as lányok Nemesvámoson, ahol két küzdelmes mérkőzésen maradtak alul lányaink. Az eredményeknél azonban fontosabb, hogy sokat fejlődtek, tanultak a fiatalok ismét a kézilabdázásról.
Velkyné Bisján Éva (edző- VPSE): „Küzdés terén hatalmas fejlődésen mentünk keresztül! Védekezésünk már alkalmas lenne a győzelemre, de támadásaink befejezése még pontatlan. Dolgozunk tovább!!! Gratulálok a lányoknak a harcossághoz.
LU11: Utánpótlás forduló Ajkán
Az U11-es csapatunk Ajkára utazott megmérettetésre, a fiatalok rengeteg tapasztalattal gazdagodtak. Ebben a korosztályban a mérkőzéseken nincs eredmény számítás, nem készül tabella és nincsenek rangsorolva a csapatok.
A Veszprém Pannon SE utánpótlás csapatai közül az U12-es gárda a korosztályos bajnokságban egy hazai rendezésű tornán lépett pályára március 2- án. A Velkyné Bisján Éva csapata két győzelemmel zárta a sporteseményt.
Veszprém Pannon SE- START SE Szentkirályszabadja 27:13
Velkyné Bisján Éva (vezetőedző- VPSE): „Az U12 szárnyal”! Szombaton ismét mindkét mérkőzést megnyerték a kislányok. A START SE- ebben a szezonban még sosem vertük meg, most sikerült! A Lajoskomárom ellen, pedig nagy küzdelemben a végére tudtunk előnyt szerezni.
Az NBII-es női kézilabda bajnokság 13. fordulójában a Veszprém Pannon SE vendégszerepelt a Gárdonyi Sportcsarnokban. Már az első pillanatban előnybe kerül csapatunk, amit végig magabiztosan őriztek kedvenceink, így az első harminc perc tizenöt gólos veszprémi előnnyel zárult. A második játékrészbe is mindössze tizenkét gólt kaptunk, így végül 44 – 19-re nyert a VPSE.
Gárdony – Pázmánd NKK U21 – Veszprém Pannon SE 19:44
Németh Gáborné (edző- VPSE): “Saját magunkat vertük meg. Gyenge első félidei védekezés, 17 kihagyott tiszta gólhelyzet, 21 technikai hiba okozta a vereséget!”
NBII női B- csoport: 10 gólos győzelemmel kezdtük a tavaszt
Tízgólos győzelemmel kezdte a bajnokság tavaszi idényét a VPSE csapata, amely végig magabiztosan vezetve gyűrte maga alá a Tatai AC együttesét. Győzelmi reményekkel fogadta a VPSE a Tatai AC csapatát a tavaszi idény első mérkőzésén, amely ennek megfelelően is kezdte a találkozót: az első négy percben 3-0-ás rohammal nyitott. A folytatásban sem adtunk alább a tempóból: hiába kerültünk a 10. perc elején emberhátrányba, a találkozó első 12 percében mindössze két találatot engedélyeztünk a vendégeknek, miközben mi nyolcat lőttünk (8-2). A 14. percben Kiss Kata Sárát másodszor is kiállították a játékvezetők, a kétperces emberelőnyt azonban nem tudta kihasználni a tatai gárda. A játékrész utolsó tíz percét hatgólos előnnyel kezdhettük (13-7). A különbséget a 30. percben is tartottuk, sőt növelni is tudtuk (18-11). A második játékrész első találatát Kiss Kata Sára jegyezte. A 38. percben Kiss Natáliát, majd öt perccel kèsőbb Rózsást is kétperces kiállítással büntették a játékvezetők. A folytatásban az előnyünk tovább nőtt, Németh Kriszta újabb találatával már 15 góllal is vezettünk (32-17). Az utolsó tíz percben előnyünk fokozatosan csökkent, de nem hagytunk kérdést a két pont sorsa felől, magabiztos, tízgólos győzelemmel indítottuk a tavaszi szezont.
Veszprém Pannon SE- Tatai AC 34-24 Jegyzőkönyv: https://mksz.hu/jegyzokonyv/32021201285
Értékelés Németh Gáborné (edző- VPSE): “Már a mérkőzés elején egyértelművé tettük, hogy ma itt csak mi nyerhetünk!”
LU17: Tizenkilenc gólos győzelem az Ács otthonában
Az U17-es női kézilabda-bajnokság ‘A’ jelű csoportjában magabiztos győzelmet aratott a VPSE, mely a 14. fordulóban az Ácsi Kinizsi otthonában lépett pályára. Mindössze 1–1-ig tudta magát tartani a házigazda Ács, mely sem támadásban, sem pedig védekezésben nem találta az ellenszert a VPSE-vel szemben. Bíróné Tóth Ágnes csapata öt percen át gólképtelennek bizonyult hazai környezetben. Az àcsi lányokon az időkérés sem segített, 26. percben már 7–12 állt az eredményjelzőn.A félidei szünetet követően már közel volt, azonban a 42. percben át is lépte a tízgólos különbséget a bakonyi alakulat, mely magabiztos 30-39 arányú győzelmet aratott.
Értékelés Németh Gáborné (edző -VPSE): “Az eredménnyel igen, de a mutatott játékkal egyáltalán nem voltam elégedett…”
LU12: két győzelem a hétvégi mérleg
A 3. fordulóval folytatódtak az Országos Gyermekbajnokság U12-es leány küzdelmek. Velkyné Bisjàn Éva csapata Simontornyán vendégszerepelt a hétvégén. Első mérkőzésükön a Martonvásár gárdáját 4-30 arányban tudtàk felülmúlni, majd a deles meccsen az AFKC3- Soponya korosztályos csapatát győzték le a lányok 8-25-re.
A VPSE 26–26-os döntetlent játszott a Tolna KC otthonában az LU 19-es bajnokság 13. fordulójában. A házigazdáknál Baksai Bíborka hét, Hekfusz Dominika hat gólt lőtt, csapatunkból Kiss Kata Sára tizenkét találatot jegyzett.
Németh Gáborné (edző-VPSE): “Nagyon hullámzó volt a játékunk csapatként is és egyénileg is. A végjátékot, pedig nagyon elrontottuk.”
LU17: 14 gólos győzelem
Celldömölki VSE- Veszprém Pannon SE 18:32
A találkozó tizennegyedik percéig ugyan jól tartotta magát Németh Vivien alakulata, de ezt követően nem tudták tartani a lépést csapatunkkal. A végén nagyarányú, 18:32-es idegenbeli sikert arattunk a CVSE felett.
Németh Gáborné (edző-VPSE): “Az első 15 percben fej-fej mellett haladt a két csapat, utána viszont állva hagytuk ellenfelünket és fokozatosan növeltük az előnyt.”
NBII- B csoport: Nagy csatában lett meg a győzelem
Szoros mérkőzésen szerezte meg a két pontot csapatunk, ezzel a bajnokság 11. fordulóját követően is megőriztük a felsőházi rájátszást érő 4. helyet. A 8. percig felváltva estek a gólok, majd két találat volt a hazaik előnye. A következőkben állandósult az egy-két gólos különbség, így 30 perc után a Vasas vezetett 15:13-ra. A 40. percben Takács Bianka találatával hosszú idő után egalizált a VPSE. Azonban az angyalföldi csapatnál maradt rendre az 1 gólos előny a végjátékban is, a 60. percben Rózsás Josephine büntetőből szerzett találatával dőlt el a két pont sorsa, így a lefújást követően a veszprémi lányok örülhettek.
Németh Gáborné (edző-VPSE): “Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz. Az első félidőben sok volt a hiba védekezésben, illetve pontatlanok voltak a támadás befejezések. A második félidőben magára talált a csapat és megfordította a mérkőzést.”
Németh Gáborné (VPSE-edző): “Kemény védekezés, jó kapus teljesítmény, ötletes támadójáték pontos befejezéssel. Csak a gólkülönbség volt kérdéses.” U17: 12 gólos győzelem a VKLSE Győr ellen
Németh Gáborné csapata 12:34-re nyert a VKLSE vendégeként a bajnokság 10. fordulójában. A győriek csak a meccs 5. percéig tudtak lépést tartani a veszprémi lányokkal, a 22. percre már 10 gólra nőtt az előnyünk.
Németh Gáborné (VPSE-edző): “ Ki tudtunk próbálni különböző felállásokat védekezésben és támadásban is. Az eredmény hűen tükrözi a két csapat közti különbséget.”
U12: Első győzelem!
A befektetett munka mindig megtérülni látszik, megvan az első győzelem a gyermekbajnokságban. “Az U12-vel megnyertük a szezon első mérkőzését. Nagy boldogság ez mindannyiunknak! Szép év zárás volt.”– értékelt röviden Velkyné Bisján Éva vezetőedző.
Eredmények
Start SE Szentkirályszabadja- Veszprém Pannon SE 17:12
Az NB II-es kézilabda-bajnokság 10. fordulójában a VPSE csapata a Városi Sportcsarnokban lépett pályára december 2-án.
Németh Gáborné csapata kiélezett, kemény mérkőzésen szerezte meg hatodik győzelmét. A veszprèmi együttes az előző fordulóban alul maradt közvetlen riválisa a Red Velvet KC ellen, így a tabella negyedik helyéről várhatta a mezőny egyik éllovasát. A két ellenfél szeptemberben is találkozott egymással, akkor egy kiélezett mérkőzésen egygólos szentendrei győzelem született. Németh Gáborné együttese hamar magához ragadta a játék irányítását, és a 11. percben már 8:5-re vezetett. A szentendrei csapat azonban nem engedte tovább szökni a hazaiakat, a 30. percben Gróz Kitti egalizált, így 16:16-os állásnál mehettek pihenőre a csapatok. A fordulás után Rózsás Josephine büntetőből szerzett találatával már ismét nálunk volt az előny. A második félidőben a VPSE kezében tartotta a mérkőzést, a lefújáskor pedig megérdemelten örülhetett a győzelemnek.
Értékelés Németh Gáborné (edző- VPSE): “Nagyon akartuk ezt a győzelmet! Az idei szezon legjobb játékával, végig vezetve vertük meg a listavezetőt.”
U19: Megszerezte hatodik győzelmét U19-es csapatunk U19-es csapatunk a Nagyatádot fogadta, rosszul kezdtük a mérkőzést, csupán a 25. percben tudtunk egyenlíteni. Szerencsére a szünet előtt már egy gólos VPSE vezetést mutatott az eredményjelző. A folytatásban nem forgott veszélyben a sikerünk, sőt még növelni is tudtuk a differenciát, tízre.
Értékelés Németh Gáborné (edző- VPSE): “ Az első 15 percben kritikán aluli volt a védekezésünk és a támadó játékunk is. Onnantól kezdve viszont úgy játszott a csapat, ahogy az elvárható.”
Hamar átvette az irányítást hazai pályán a VPSE U17-es kézilabdacsapata, amely a SZESE Győrt fogadta a III. osztàlyú bajnokság 11. fordulójában. Fiataljaink magabiztos győzelmet ünnepelhettek a keddi megmérettetésen.
Hétközben sikeresen szerepeltek utánpótlás csapataink a korosztályos bajnokságokban.
U17 III. osztály- A csoport: 23 gólos győzelmet arattak U17-es lányaink
A VPSE női kézilabda csapatai közül az U17-es gárdaa korosztályos országos bajnokság III. osztályában szerepel. A fiatalok jól helytállnak az országos bajnokságban, és legutóbb november 14-én „hazai” környezetben arattak 23 gólos győzelmet.
Németh Gáborné, Németh Kriszta (edzők- VPSE): „A győzelem ellenére nem voltunk elégedettek sem a mutatott játékkal, sem a hozzáállással.”
U19 III. osztály- F csoport: 19 gólos győzelem
19 gólos sikert aratott a VPSE U19-es kézilabdacsapata. Már egy félidő után tíz gólos különbséget mutatott az eredményjelző, végül 34:15-re nyert Németh Gáborné együttese a bajnokság 9. fordulójában.